Így egy gyakornok megismerheti munkája jellegét, a Japánban található ókori művészeti tanulóprogramok szokásos jellegétől eltérően, ahol a gyakornoktól elvárják, hogy szinte teljes egészében a tanításnak köszönhetően tanuljon. Ezt követően dönthet úgy, hogy az okijában marad, de legalább eggyel kapcsolatban kell lennie a munkavégzéshez, és az okiján kívüli élete miatt ide kell ingáznia, hogy elkezdje a munkanapját. Egy maiko képzése nagyon költséges, és az évek során a tartozásokat a jövedelemmel együtt vissza kell fizetnie mind az új okijának, mind a kezesének. Az új okija mindig biztosítja a lánynak az élelmet, a csomagot, a kimonót, az obit vagy más termékeket a női tőzsdén kívül, de egy jó maiko dönthet úgy, hogy maga finanszírozza azt, amit elkezd, akár finanszírozással, akár egy külső kezes segítségével. A geisha lányokat általában geishaként nevelték, mindig az okiya utódjaként (atotori, jelentése "örökös", vagy "örökösnő"), vagyis a lányaként (musume-bun).

Egy kiváló maiko gyakorlatilag jó minaraiként (név jelentése „tanulmányozás a megfigyelés miatt”) kezdheti meg minősített képzését a lelkes ozashiki (お座敷, kiváló geisa nép) során, ahol marad és megfigyeli, ahogy a többi maiko és geisa kapcsolatba lép az emberekkel. A második világháború alatt bizonyos prostituáltak ezt a nevet használták a fogyasztókkal rendelkező szolgáltatásaikra, ami végül némi zavart okozott – különösen akkor, amikor egyedül foglalkoztak a „geisával” a nemzetközi csapatokon kívüli szervezetben, és gyakran a japánok között. Mielőtt jó maikóként debütálnának, a tanoncok valós időt kapnak az okijában shikomiként – gyakorlatilag gyakornokként, akik elsajátítják a jó maikóvá váláshoz szükséges ismereteket, valamint figyelembe veszik otthonunk követelményeit, és megtanulhatják, hogyan éljenek együtt geisha nővéreivel, és hogyan élhetnek a karyūkaiban. Az 1956-os legújabb prostitúcióvédelmi törvény bevezetése után a geishák hivatalos kriminalizációjának előnyeit élvezték olyan módszerek révén, mint a mizuage, egy olyan szokás, amelyet néha kényszerítő módon gyakoroltak a konfliktus előtti japánok egyes maiko csoportjainak nyomására. Emellett megismerkedtek az új szoros kommunikációs szabályokkal, a vendégszeretet különböző formáival, amelyeket az előadás során minden alkalommal meg kell mutatni, valamint a sok mindennel, amivel az ember találhatja magát, és azzal, hogyan kell kezelni azokat. Az Edo kulturális életének pilléreként a geishákat gyakran elismerik a kor társadalmi szövetére és grafikus világára gyakorolt ​​hatásukért.

Ugyanakkor a kulturális hitelességnél is több párbeszéd bontakozik ki a kereskedelmi maiko érzés növekvő népszerűségéről Japánban: Roulettino kapcsolattartó itt: Magyarorszag

Az olyan kontrollálhatatlan viselkedés elleni küzdelem érdekében Kiotó városi tanácsa 2024-ben betiltotta az új geisa negyedek egyes részeinek személyes használatát. A magántulajdonba való behatolás, a zaklatás és a jogosulatlan fényképezés túl sok bajt okozott, és megzavarhatta a geisák mindennapi életét. Mivel Japán az elmúlt évtizedek túlzott turizmusának katasztrofális hatásait szenvedi el, a geisák egyre fogékonyabbak a rossz turisztikai viselkedésre. A progresszív geisák azonban továbbra is megfelelnek az időskori kultúrának az oktatás, a teljesítmény és a geisha etikett tekintetében. A geisák ma már saját akaratukból választják ki ezt a szakmát, mivel a legrosszabb családok, amelyek lányokat nevelnek az okiján, már a múlté.

Korábban a rossz családtagok a fiatalabb lányokat lelkes okijákba (geisa otthonokba) nevelték, mivel a sikóki, azaz a házimunkát végző és bevállaló diákok, elmentek bevásárolni. A geishák története, ami valójában „az emberek módját” jelenti, a 17. századi Edo Japánban kezdődött. Az Edo-tól Kiotóig, a Roulettino kapcsolattartó itt: Magyarorszag geisák tanúi voltak a japán közösségből való kilépésüknek. A 17. századig tartó történelmi kapcsolattal a geishák könnyen azonosítható társadalmi szimbólumok fehér frizurájukkal és makulátlan fekete tincseikkel. Bár a geisa és te közötti intim kapcsolat gyakoribb volt, hogy a kapcsolat szigorúan plátói volt. Az egyik legjobb módja annak, hogy geisákat találjunk Kiotóban, a négy „odori” táncfesztivál, amelyeket Kiotó színházaiban rendeznek az év különböző időszakaiban.

Kezdetben azt jelentette, hogy „a motorcsónak poggyászának új kirakodása a tenger gyümölcseiből”, az évek során a szó a karyūkai által keresett pénzre utalt, ami a sportág másik identitása, mint például a mizu shōbai – szó szerint „a vízipar”. Az új szokás ma is tart, bár a geisák sehol sem ismerik a dannát, mivel ez általános, és bár a jó danna kapcsolat intimitása a múltban nem volt fontos, ma már értékelik, mivel jobban megértik a kapcsolat hivatalos jellegét és a mindkét fél közötti érzést, függetlenül attól, hogy milyen drága lehet. A harmadik a társadalmi képesség a hanamachi legújabb összetett társadalmi hálójában való eligazodásból; a hivatalos üdvözletek, ajándékok és kijelentkezések alapvető fontosságúak a karyūkai legújabb társadalmi modelljének elemeihez, és fontos lesz a támogató közösség számára, amelyre szükség van egy jó tanuló végső debütálásához, mint jó geisha. Ez idő alatt a tőlük idősebb geishákat és geishákról tanulnak, különös tekintettel a szimbolikus „öreg testvérükről” (onee-san) való tanulásra. Mivel figyelemmel kísérik a többi geishát, és megismerik a családjuk anyját (okā-san – megvilágított „anya”), a gyakornokok megtanulják, hogyan kezeljék a forgalmat, a geishává váláshoz szükséges lépéseket, valamint a karyūkai életmódját.

Mind a maiko, mind a te geisa az arcát és nyakát egy régimódi fehér alapba, az úgynevezett „oshiroi”-ba fogja rejteni, ami egy folyadékkal kevert por, ami jó betétet biztosít.

Az új megkülönböztetés azért fontos, mert a geisha közösség a művészi szórakozásra és a vendégszeretetre épült, amikor oiran az Edo-kor hivatalos megelégedettségi otthonodhoz tartoztál. A geisha közösség félreértésének egyik oka külföldön az, hogy számos más történelmi hely is tartozik hozzá az interneten. Bár Kiotó irányította a geisha nép nemzetközi képeit, a geisha közösségek az évek során Japánban éltek.

Ez az élmény egy „erikae” nevű szolgáltatással van ellátva, ami a „nyakpánt megfordítását” jelenti, melynek során a geisha felveszi az új kimonót, és te megkérdőjelezheted, hogy mit jelent egy nagyszerű geisha. Olyan helyeken ülnek, ahol a geisák megtanulják a helyes etikettet, hogy lenyűgözzék a látogatókat. Tokióban hat megmaradt hanamachi negyed található, a legnépszerűbbek az Asakusa és a Kagurazaka. Kanazawában körülbelül három hanamachi található, a legnépszerűbb a történelmi „Higashi Chaya”. Ezen régi utak között található az „Ochaya Shima”, egy gyönyörű, 1820-ban épült, régi teaház, amely egykor geisa-partikat rendezett, és ma már a lakosság rendelkezésére áll.

Sokféle terminológia létezik, amelyek meghatározzák az új karriert és közösséget, ahol geisákkal éltek és dolgoztatok. Az új művészeti ágak, amelyeket geisákkal alkottatok, rendkívül kreatívnak számítanak, és néha egyediek lehetnek a geisák világában. Az első női geishák 1751-ben jelentek meg, akik előttük álltak, férfi előadók voltak, akik lenyűgözték a látogatókat.

A geisák nijuudaiko musubi elrendezésben viselik az obi-t – egy taiko musubi (dobcsomó) megkötve, amihez jó fukuro obi tartozik; a Tokióból és Kanazawából távoli geisák yanagi musubi (fűzfacsomó) és tsunodashi musubi elrendezésben viselik az obi-t. A geisák általában rövid ujjú kimonót viselnek, még akkor is, ha technikailag még elég fiatal ahhoz, hogy furisode-ot vegyenek fel, míg a furisode-szerű kar viselése a tanulóságon kívüli időszak jele. A geisák kimonóját stílusában és színében sokkal visszafogottabbnak tartják, mint bármely más tipikus női kimonó vagy a tanuló geisák által viselt kimonó. Mind mértéktől, mind életmódjától függően a zorit viselik, még akkor is, ha hétköznapi rövid ujjú kimonót viselnek, például komont vagy yukatát. A tanoncok vagy zorit, vagy okobót viselnek a kimonóval, amelyek közül az okobót (legalábbis Kiotóban) a hivatalos kimonóval együtt használják. Amikor a tanonc a mindennapi kimonót – kötelezettség nélküli öltözékként – viselhet egy jó minőségű nagoja obit, még yukatával is.

A Ponto-cho új, keskeny, hangulatos sikátora és az északnyugatra fekvő Kamishichiken két lépésre van Kiotó másik bal oldali hanamachijától. Japánban a legnépszerűbb hanamachi a kiotói Gion, ahol számos „okiya” geisha szálló található. Niigata és Kanazawa nyugati nagyvárosaiban a geishákat „geigi”-nek hívják, amelynek „gi” (妓) jelentése „grafikus nő”. A további nevek ellenére mindegyik még mindig az úgynevezett geishákra utal. Kiotóban a geishákat „geiko”-nak nevezik, és ez hasonló „gei” (芸) kandzsival rendelkezik, mint amikor a geishák következő karakterét „ko”-val (子) helyettesítik, ami gyereket vagy fiatalt jelent. Beszélgetésből megtanulhatják a művészetet, és a vendéglátási élményt megkérdőjelezhetik egy igazi geishától.

A problémáid nagy része külföldön alakul ki a 20. században. Ráadásul félreteszi a legújabb társadalmi nézőpontokat, amelyek elsősorban a legújabb életmód-definíciót adják. A geisák szexuális sztereotípiáinak csökkentése figyelmen kívül hagyja az elmúlt évek kutatásától való távolmaradást, és a karrierbe való belépéshez szükséges fegyelmet. A geisák megalakulásával számos támogató lehetőség bővült körülöttük – teaházak, tanulmányi házak, tánciskolák és akár szigorúan strukturált tanulóképző intézmények. A geisa kultúra új gyökerei az új Edo-korszakra (1603–1868) nyúlnak vissza, amikor a szórakozási helyek a nagyvárosokban, köztük Kiotóban és Edóban, a mai Tokióban éltek. Ez a tudás segített kibogozni a geisa közösséget övező legmakacsabb mítoszt.

Egy nő, aki kiváló geisává szeretne válni, elegendő egy lelkes tanulóidőszak, amelynek során megismeri az új szerephez szükséges számos szeretetet. A „geisha” szó meghatározását két kandzsi betű ihlette: a „gei” (芸), ami művészetet vagy szórakozást jelent, és a „sha” (者), ami személyt jelent. Az ilyen eseményeken a geisha általában énekel, mozog, zenét ad elő, italszertartásokat vezet, és ételeket szolgál fel – mindezt, ha élő beszélgetésbe kezdesz.

A történelmi sportesemények ennek ellenére megjelennek a fesztiválokon és a turisztikai eseményeken, azonban az igazi oiran már nem létezik, mivel jövedelmező szakma. Valójában a geisha és az oiran elválasztotta az életszakmáitokat a különböző társadalmi helyekkel. Teljesen más társadalmi világokat töltöttek be, még akkor is, ha a progresszív média általában elmossa az új skálát.

Habár kint élnek, a geisák gyakran visszatérnek az okijába, hogy rendezkedjenek egy verseny előtt. A maikónak és a geisháknak regisztrálniuk kell egy lelkes okijában, és az okaasan gondoskodik minden szükséges oktatásról, ellátásról és étkezésről a maikó számára, valamint a kimonóruha beszerzéséről. A maikó és a geisha az „okiya” nevű házakban laknak, amelyeket az „okaasan”, a ház asszonya üzemeltet.